[egyebek] Fwd: Olvasható az Egészségfejlesztés 2017. 4. száma
Papp György
papp.gyorgy at verespg.hu
2017. Dec. 15., P, 12:50:30 CET
---------- Továbbított levél ----------
Feladó: folyoirat <folyoirat at nefi.hu>
Dátum: 2017. december 15. 12:44
Tárgy: Olvasható az Egészségfejlesztés 2017. 4. száma
Címzett: folyoirat <folyoirat at nefi.hu>
Tisztelt Hölgyem, Uram! Kedves Olvasó!
Folyóiratunk a 2017. évi 4. számmal megújulásának második évét zárja. Az
eltelt két év folyamán a lap tartalma és formája, szerkesztőségének és
tanácsadó testületének összetétele jelentősen megváltozott. A tervezett
időben megjelenő évi négy lapszám több mint 200 írása kiemelten
foglalkozott a korszerű egészségfejlesztést megalapozó elméletekkel,
mutatott be rangos külföldi szaklapokban megjelent összefoglalókat,
tanulmányokat. A szerkesztőség újító törekvését visszaigazolja a folyóirat
olvasottságának két éve tartó folyamatos növekedése, valamint az is, hogy
olvasóink közül sokan küldtek választ azokra a kérdéseinkre, amelyeket az
egészségfejlesztés hazai helyzetéről tettünk fel. (Lásd az ezzel
kapcsolatos szerkesztőségi közleményeket!) A szerkesztők bíznak abban, hogy
a mostani lapszám írásai – amelyek az alábbi tartalomjegyzékben láthatók –
szintén sok szakember érdeklődését felkeltik, és nemcsak érdekesnek, hanem
hasznosnak is fogják találni.
A szerkesztőség ezúttal a tartalmas időtöltés mellé kellemes ünnepeket és
békés, szakmai sikerekben gazdag 2018-at is kíván!
*TARTALOMJEGYZÉK*
*Szerkesztőségi közlések*
A nem-fertőző betegségek: definíció újratöltve
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=214>
[Non-communicable
diseases: definition reloaded]
Lapunk olvasottságáról
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=219>
[About
the journal polularity]
Olvasóink véleménye a hazai egészségfejlesztés színvonalának emeléséről
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=220>
[Readers’
opinions on raising the level of the Hungarian health promotion]
*Eredeti közlemények*
A HPV-oltás és a szülői egészségértés – kanyargós út az oltásig
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=186>
[HPV
vaccination and parental health literacy – the winding path leading to
vaccination]
*Kun Eszter, Gács Zsófia, Benedek Angéla, Mészner Zsófia, Koltai Júlia*
*Áttekintő közlemények*
Miért van szükségünk közösségalapú egészségfejlesztésre?
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=209>
[Why
do we need community-based health promotion?]
*Benyó Béla*
*Szakdokumentumok*
A 2015/2016. tanév országos fittségmérési eredményei a Nemzeti Egységes
Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT®) alapján [Results of the Hungarian National
Student Fitness Test (NETFIT®) 2015/2016]
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=217>
*Csányi Tamás, Kaj Mónika*
*Agora*
*A humán makroökológia mint új tudományterület* [Human Macroecology as a
New Scientific discipline]
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=188>
*Schmidt Péter*
A rákbetegség rejtett rizikófaktorai: a szegénység, a tudatlanság és a
felelőtlenség [Hidden risk-factors of cancer: poverty, ignorance and
irresponsibility]
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=210>
*Simon Tamás*
Egészpályás letámadás a kövérség ellen - Komplex beavatkozásokkal az
elhízás visszaszorítására [Fullback tactics against obesity. Complex
interventions to control obesity]
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=211>
*Vitrai József, Bakacs Márta*
Everett Rogers innovációs elmélete és annak felhasználási lehetőségei az
egészségfejlesztésben [The Diffusion of Innovations theory and its
relevance to health promotion
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=208>
]
*Csizmadia Péter*
Hazai egészség-pillanatkép, 2017 [Hungarian health at a glance, 2017]
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=205>
*Vitrai József, Bakacs Márta, Varsányi Péter*
*Szemle*
A cigaretta áremelésének hatása a cigarettafogyasztási szokásokra, a
dohánytermékekből származó adóbevételekre és a dohányzásnak tulajdonítható
halálozásra az EU 28 tagállamában – regressziós küszöbmodell alkalmazásával
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=200>
[The
effects of a rise in cigarette price on cigarette consumption, tobacco
taxation revenues, and of smoking-related deaths in 28 EU countries -
applying threshold regression modelling]
*Kiss Judit*
A fiatalok kockázati viselkedésének és mentális egészségének szűrése - a
YouthCHAT program
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=207>
[Screening
for risky behaviour and mental health in young people: the YouthCHAT
programme]
*Maczali Katalin*
A környezeti tényezők hatása a testmozgási és étkezési szokásokra - a
közösségi szintű fellépések lehetőségei
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=197>
[Contextual
influen[ces on physical activity and eating habits - options for action on
the community level]
*Veress Réka*
Élelmiszer, egészség és komplexitás: egy olyan koncepcionális megértés
felé, amely az együttműködésen alapuló népegészségügyi cselekvést irányítja
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=198>
[Food,
health, and complexity: towards a conceptual understanding to guide
collaborative public health action]
*Erdei Gergő*
Iskola-alapú tanterv a depresszió-műveltség fejlesztésére amerikai
középiskolás diákok számára: egy randomizált hatásosság-vizsgálat
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=212>
[School-Based Curriculum to Improve Depression Literacy Among US Secondary
School Students: A Randomized Effectiveness Trial]
*Maczali Katalin*
Könyvismertetés: A kutató-elit egyetem névadójának tiszteletére megjelent
kötet: „A Semmelweis Egyetem Baráti Körének első negyedszázada az
egyetemért”
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=204>
[The
volume published in honour of the research-elite university's denominator:
„First quarter century of the Circle of Friends of Semmelweis University
activity for the University”]
*Schmidt Péter*
Mennyire hatékonyak a családalapú és az intézményi táplálkozási
beavatkozások a gyermekek étrendjének és egészségének javításában? -
Szisztematikus áttekintés
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=202>
[How
effective are family-based and institutional nutrition interventions in
improving children’s diet and health? - A systematic review]
*Nagy Barbara*
Pozitív mentális egészségműveltség: a norvég ifjúság körében kifejlesztett
és validált mérőeszköz
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=201>
[Positive
mental health literacy: development and validation of a measure among
Norwegian adolescents]
*Maczali Katalin*
*Beszámolók*
Beszámoló az egészségfejlesztő testmozgással foglalkozó nemzeti
kapcsolattartók november 13-14.-i zágrábi üléséről [Report on the focal
point meeting of Health-Enhancing Physical Activity, 13-14 November, Zagreb]
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=216>
*Veress Réka*
*In memoriam*
In memoriam Prof. dr. Székely Lajos (1923-2017)
<http://folyoirat.nefi.hu/index.php?journal=Egeszsegfejlesztes&page=article&op=view&path%5B%5D=199>
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://almos.verespg.hu/pipermail/egyebek/attachments/20171215/e56922d8/attachment.html>
További információk a(z) Egyebek levelezőlistáról